Hírek : Real Madrid - Belenenses 1-0: AZ UTOLSÓ PILLANATBAN |
Real Madrid - Belenenses 1-0: AZ UTOLSÓ PILLANATBAN
Bryan1993 2007.08.09. 08:44
Egy utolsó percben szerzett gólnak köszönhetően kvalifikálta magát a Belenenses ellenében Real Madrid a Teresa Herrera Kupa döntőjébe, ahol a fővárosiak a Deportivo La Coruna csapatával mérkőznek majd meg. A mérkőzés egyetlen találatát meglehetősen szerencsés körülmények között Robinho szerezte.
Ezúttal egyetlen korábbi Real Madrid Castilla-játékosnak szavazott bizalmat Bernd Schuster a kezdőcsapatban - Miguel Torrest nem számítva - Javier Balboa személyében. Rajta kívül ismét a kezdő tizenegyben kapott helyet Saviola és Raúl is. Ruud van Nistelrooy, Gonzalo Higuaín és Emerson továbbra sem állhat a német mester rendelkezésére, így ők a szombaton megrendezésre kerülő Spanyol Szuperkupa döntő első mérkőzésén sem szerepelhetnek majd.
A Belenenses dolgozta ki az első támadásokat. Előbb Roncato, majd Rodrigo Alvím került helyzetbe, Iker Casillas azonban mindkét lövést hárítani tudta. Robinho már a mérkőzés elején kamatoztatta remek technikai adottságait, nem egyszer kellemetlen helyzetbe hozva ezzel a portugál egyesület védőit. Ekkor - a mérkőzés első félidejének feléhez érkezve - leginkább Pepe teljesítménye adott okot a dicséretre, aki tökéletes belépőivel nem egyszer hatástalanította a kék szerelésben pályára lépő csapat akcióit.
Javier Balboa Robinhóhoz hasonlóan nem kevés alkalommal tört borsot az ellenfél védőinek orra alá. Egy hasonló támadás közben a mozgékony szélső remek labdával lepte meg Sergio Ramost, aki kapáslövéssel próbálkozott, a labda azonban messze elkerülte a kaput. Kiemelendő volt, hogy a Real Madrid temérdek sarokrúgást végezhetett el, ám a rendre a labda mögé álló Guti ritkán járt sikerrel. A 40. percben azonban - szintén egy szöglet révén - ígéretes lehetőséghez jutottak a madridiak, a beívelt labdára érkező Raúl fejese azonban elkerülte a kaput.
Sergio Ramos munkája szintén említésre méltó volt, ahogy Robinhóé is, aki a 43. minutumban veszélyes lövést eresztett meg a portugál kapu felé, a kapusról kipattanó labdára azonban nem startolt elég gyorsan Saviola, így mire az argentin támadó odaért, a játékszer ismét a hálóőr kezében volt. Az első félidő hosszabbításában egy újabb sarokrúgás során még Pepe ugyan veszélyeztetni tudott, gólszerzésre azonban nem került sor, így a jó játék ellenére is, 45 percnyi játék után gól nélküli döntetlen volt olvasható az eredményjelzőn.
Bernd Schuster egyetlen változtatást eszközölt a szünetben. A második játékrészre Roberto Soldado váltotta Javier Saviolát. A 49. percben újabb gólszerzési lehetőséghez jutottak a blancók: Guti passzát követően Balboa vétette magát észre egy remek átadással, Raúl lövése azonban a portugál kapusban halt el, így a találat ezúttal is elmaradt. Miután Guti begyűjtötte a mérkőzés első sárga lapját, komoly helyzetbe került a Belenenses, a fejes azonban nem talált utat a kapuba.
A 64. percben talán egy tizenegyest kérhettek számon a játékvezetőn a kékmezesek, Diarra 16-oson belüli szerelését azonban szabályosnak ítélte a sípmester, így a találkozó tizenegyes nélkül folytatódhatott tovább. Hamarosan ismét cserére szánta el magát a madridiak mestere: Balboa elhagyta a pályát, míg Baptista lehetőséget kapott a bizonyításra. A 76. minutumban újabb helyzetet alakított ki a "királyi gárda": Guti szolgálta ki remek passzal Soldadót, aki ugyan átverekedte magát az egyébként jó teljesítményt nyújtó kapuson, a spanyol támadó nem tudta kihasználni a lehetőséget.
Nem sokkal később a csereként beállt Baptista is gólt szerezhetett volna, a Ramos beadásából kialakuló helyzetet azonban ezúttal sem sikerült gólra váltani. Ez már a 77. perc történése volt, így komolyan elképzelhető volt, hogy a rendes játékidő gól nélküli döntetlennel zárul. A barátságos minitorna szabályai szerint ekkor automatikusan büntetőrúgások következtek volna, Robinhónak azonban az utolsó pillanatban sikerült megszereznie a győzelmet. A brazil támadó szép cselekkel próbált meg minél közelebb kerülni a kapuhoz, s ugyan borítékolható volt, hogy Gonçalves védeni tud, a Belenenses hálóőre kiejtette a kezéből a labdát, így a madridiak számára szerencsés, a portugálok számára balszerencsés módon a labda átgurult a gólvonalon.
A Real Madrid mai teljesítményére összességében nem lehetett panasz, a helyzetkihasználás tekintetében azonban alighanem akad még javítanivaló. A lehetőségeket ezúttal is megteremtette magának a királyi gárda, így a "blancók" jogosan kvalifikálták magukat a döntőbe, ahol majd a Deportivo La Corunával lesznek kénytelenek megmérkőzni.
A mérkőzés jegyzőkönyve Real Madrid: Casillas; Ramos, Pepe, Cannavaro, Torres, Balboa (Baptista, 68. perc), Guti, Diarra, Robinho, Saviola (Soldado, 45. perc) és Raúl. Belenenses: Marco Gonçalves, Rodrigo Alvim, Rubén Amorin, Gabriel Gómez (Joao Paulo Oliveira, 68. perc), Silas (Moura, 45. perc), José Pedro, Rolando, Mendonça (Rafael Bastos, 62. perc, (Amaral, 72. perc), Roncatto, Cándido Costas, Devic. Játékvezető: Fernando Teixeira Vitienes Gólok: Robinho, 89. perc (1-0).
|